A SZÍNÉSZ
Eredetileg zenésznek készültem és csak kíváncsiságból jelentkeztem - Kerényi Miklós Gábor javaslatára - 1982-ben az akkoriban induló Rock Színház társulatához. Felvettek egy nagyon jó kedélyű társaságba és rengeteg azóta is tartó barátságra leltem. A csapatot még jobban összekovácsolták a közös balettórák és beszédtechnikai gyakorlatok, melyet lelkesen látogattunk, hiszen nem kis mosolygásra adott okot, ahogy többek között Vikidál Gyula barátommal közösen ismerkedtünk a pliék világával.
A Rock Színháznál már rövid idő elteltével komoly lehetőséget kaptam: a Sztárcsinálók című magyar rockoperában Juvenalis szerepét osztották rám. (A darab a hazai musical-színjátszás történetében kiemelkedő jelentőségűnek számított, zenéjét Miklós Tibor, szövegét pedig Várkonyi Mátyás szerezte.) Ugyanebben a darabban évekkel később Kyprios Jézus szerepét is volt lehetőségem eljátszani nem csak magyar nyelven, de - egy németországi turné alkalmával - angolul is.
A Rock Színház a későbbiekben is igen meghatározó szerepet játszott az életemben, rengeteg főszerepet kaptam.
Amiért a leghálásabb vagyok
A Jézus Krisztus Szupersztár 1986-os magyarországi ősbemutatóján alakíthattam Jézus szerepét. Kiválasztottnak érzem magam, amiért ezzel a csodálatos szereppel közelebb kerülhettem Jézushoz. Ezt a szerepet még hála Istennek rengetegszer eljátszhattam, átélhettem. Jézus személye a későbbiekben a Mária Evangéliumában is rámtalált, ahol egy kicsit más nézőpontból formálhattam meg. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Jézust három különböző darabban három különböző módon alkíthattam.
A Sztárcsinálókban Kyprios Jézuként, a másik kettővel ellentétben egy ál-Jézust jelenítettem meg, ami mindenképpen érdekes feladat volt.
Ezen kívül is számos darabbal vendégszerepeltünk külföldön, például Londonban a Dorian Gray-jel, melyben Basil Hallward figuráját személyesítettem meg. Németországban, Duisburgban pedig két éven át játszottam
A Nyomorultakban Jean Valjean szerepét.
Jelenleg is számos darabban játszom főleg itthon, például a Madách Színházban Az Operaház FANTOMJÁt.
A musicalen kívül más színészi területeken is volt lehetőségem kipróbálni magam: szerepeltem operettben, operafilmen és filmen is.
Szakmai életrajz
Sasvári Sándor 1957-ben Magyarországon születtett.
Karrierjét zenészként kezdte: énekesként és basszusgitárosként olyan népszerű magyar rockzenekarban játszott, mint a Titanic, a Jokers vagy a Gallus-trió.
1982-től 1993-ig a Budapesti Rock Színház tagja volt.
1991-ben megkapta Az év zenés színésze díjat, 1993-ban pedig a Magyar Rádió eMeRton-díjjal tüntette ki.
Német és angol nyelven beszél.
DÍJ
Regionális Príma Díj 2010
Színház és Filmművészet kategóriában
SZÍNHÁZI KARRIER
Musical Theater, Duisburg
A Nyomorultak - Jean Valjean (First Cast)
Bloomsburry Theatre, London
Várkonyi Mátyás - Gunar Braunke - Ács János:
Dorian Gray - Basil Hallward (angol nyelven)
Rock Színház
Miss Saigon - John
A Nyomorultak - Marius
Jézus Krisztus Szupersztár - Jézus
Evita - Che (német nyelven Németországban, Ausztriában, S
vájcban és Luxemburgban)
Várkonyi Mátyás - Miklós Tibor:
Sztárcsinálók - Juvenalis, Kyprios Jézus (a németországi turnén angol nyelven)
Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Anna Karenina - Vronszkij
Várkonyi Mátyás - Béres Attila:
A Bábjátékos - Féligkész
Kocsák Tibor - Stefan Heym - Kemény Gábor - Miklós Tibor:
A Krónikás - Simon
A Bestia - Akáciusz
Madách Színház
Tolcsvay László - Müller Péter:
Mária Evangéliuma - Jézus
Az Operaház Fantomja - Fantom
Anna Karenina - Karenin
A Nyomorultak - Jean Valjean
Operettszínház
Lévay Szilveszter - Michael Kunze:
Elisabeth - Ferencz József
Jacobi:
Leányvásár - Tom Miggles (német nyelvű vendégszereplés Luxemburgban)
Győri Nemzeti Színház
Grand Hotel - Felix von Gaigern
A Nyomorultak - Jean Valjean
Mária Evangéliuma - Kajafás
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Szörényi Levente - Bródy János:
István a király- Koppány
Szörényi Levente - Nemeskürty István - Lezsák Sándor:
Atilla, Ismet kardja - Aécius
John Kenham - Tim Hawkins:
JFK - John Fitzgerald Kennedy
Bakáts téri Szabadtéri Színház
Kocsák Tibor - Miklós Tibor:
Utazás - Veres Pál
ZRÍNYI 1566
Moravetz-Balásy-Horváth-Papp:
Zrínyi 1566 -Zrínyi Miklós /Szigetvár
Egri Csillagok
Várkonyi Mátyás - Béres Attila:
Egri Csillagok -Dobó István / Győri Nemzeti Színház
Sümeg:
Zakar I. - Miklós T. Mátyás Király Sümegen
Madách Színház:
A.L. Webber-Tim Rice- Miklós T.
Jézus Krisztus Szupersztár: Pilátus
Gárdonyi Géza Színház, Eger:
A Fejedelem - Gróf Bercsényi Miklós
KONCERTEK
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Haydn: Messiás
Tolcsvay László - Tolcsvai Béla: Hungarian Mass
FILM
Julianus Barát - Assziszi Szent Ferenc
Franco Nero-val közösen, rendezte: Koltay Gábor Offenbach-titok - Ramasa Ta Tete
rendezte: Szabó IstvánZimmer 418 - János
Ugrás az oldal tetejére ^^