VERSENY EREDMÉNYEK

 

 

 

 

 

Ha időben szeretnél

értesülni az aktuális eseményekről, akkor iratkozz fel a hírlevélre

 

 




 
 

Az emlékpark igézetében

 

A IV. Íjásztalálkozó második napján az Emlékparkba látogatott a Jézus Krisztus Szupersztár 1986-os magyarországi ősbemutatóján Jézus szerepében, később Az Operaház fantomjaként színre lépő musicalszínész, Sasvári Sándor.

 

a Körképnél

 

A rajongók által „Sasinak" becézett művész a Nemzeti Történeti Emlékpark meghívására látogatott Ópusztaszerre, mivel ő maga is közreműködött a rendezvény előzetes hírverésében. Mint elmondta, vérbeli lovasként szívügye az Íjásztalálkozó, a hagyományőrzés, illetve a történelmi bemutatók népszerűsítése.

 

 

Az első Nemzeti vágtán nyertes bajor sportlovának, Saturn-nak nyergében lovagolt az 55 hektáros Emlékparkban, s a minden nap megrendezésre kerülő Lovasbemutatónkat is színesítette produkciójával. Vele volt színpadi lova, melynek nyergében többször énekelte a Himnuszt, lépett fel lovasszínház művészeként.

 

 

A gyönyörű andalúz mént Paje-nek hívják. A gyerekek örömére legkisebb látogatóink felülhettek lovára, a felnőttek dedikált fényképpel, közös fotóval térhettek haza.

 

Ópusztaszeren

 

Emlékparkunk legfőbb látványosságát, A magyarok bejövetele című körképfestményt egy népes csoporttal együtt tekintette meg Sasi, akit elmondása szerint magával ragadott a honfoglaló magyarokról készült monumentális alkotás és a Rotunda-épület párját ritkító akusztikája.

 

A megújult látványelemekkel kiegészült Feszty-körképet a színművész először tekinthette meg az üvegösvényről, melynek hála ő is közelebb léphetett a festményhez. Saját bevallása szerint nagyon örül, hogy végre eljuthatott Ópusztaszerre, és ígérte, hogy gyakrabban ellátogat fontos történelmi emlékhelyünkre, és népszerűsíti barátai, ismerősei körében is.

 

 

Néhány fotó a látogatásról

 

 

 

Megjelent:

Zelina György könyve:

Ötcsillagos találkozások

ŐSZINTÉN: Sasvári Sándor

Kedvezményesen megrendelhető dedikálva

2500 Ft+postaktg. áron ITT

 

 

Zrínyi 1566 Cd

www.zrinyi1566.com

A Zrínyi 1566 Cd megrendelhető a Diszkográfia oldalon keresztül.

 

 

A Színpad mögött DVD


Híres emberek gondolatai

a keresztény értékekről

 

A megjelent DVD-n hét népszerű embert kérdeztünk meg arról, hogy ők milyennek ismerték meg Istent, hogyan gondolkodnak a teremtésről, Jézus Krisztusról, az elmúlásról és a halálról.

Bővebb infó és a DVD megrendelhető ITT: REMENY TV

 

Minden szerep más - Musical válogatás

 

A Musical válogatás Cd

megrendelhető a Diszkográfia oldalon keresztül.

 

 

 

 

Műsorszervezés: +36 70 265 2014, +36 30 394 0002

Kaputechnika Biztonságtechnika Ajtó Ablak Klímatechnika A - Z-ig.
Alarm & Automatic System Kft. www.aas.hu

ECOTOR a minőségi magyar garázskapu –

Eurogate 2000 Kft www.eurogate2000.hu

 

www.sasvarisandor.hu | Minden jog fenntartva